Ködből Palotát Egyesület

Elnyert összeg: 650.000 Ft.

A kaposhomoki lakosok húsz éve nem látott összefogásának köszönhetően 2015-ben létrejött a Kaposhomoki Sport és Szabadidő Park. A kiszemelt helyszínt már régóta használták az itt élők és már többször is megfogalmazódott a fejlesztés igénye. Először elszállították a területről a betontörmeléket, egyéb hulladékot, a feleslegessé vált alumínium építményt, valamint a rozsdás drótkerítést is eltávolították.

Az eddig üresen álló füves területen, ezután két szabvány méretű, kispályán lehet majd sportolni. A kirándulókat egy bográcsozó-szalonnasütő, fedett pihenő várja faasztallal, padokkal. Kerékpárral vagy autóval sem jelent problémát a megközelítés és a parkolás, hiszen kerékpártartó és a kavicsos parkoló is segíti a megoldást. Mindemellett padokkal övezett járda, és két fahíd is létesült, illetve a növénytelepítés sem maradt el.

A településen élők közösen dolgoztak valamiért, amit együtt tudnak majd használni és a sajátjuk mellett a közösség érdekeit is szolgálja. A MOL Zöldövezet program, az ehhez vezető úton az első, óriási lépés volt. A park, a gyermekes szülők, az idősek és az ifjúság számára egyaránt nyújt szórakozási, használati lehetőséget.

Margit krt. 64/b Társasház Görömbölyi Sportpályáért Alapítvány